Korábbi cikkünkben bemutattuk, és a helyszínen készített fotókkal is illusztráltuk, hogy milyen egy tipikus szálláshely, ahol kollégáink kipihenik a munka fáradalmait. Most azt is bemutatjuk, hol lehet a pihenés előtt tisztességesen elfáradni.

Így folyik a munka egy németországi telephelyen.

Így folyik a munka egy németországi telephelyen.

Ha olvasta korábbi cikkeinket, akkor már bizonyára jól tudja, hogy a Technomatic Kft. elsősorban betonacél-termékek feldolgozásával, fémszerkezetek és egyedi tervek alapján készülő acélarmatúrák gyártásával foglalkozik. Összesen 13 fix telephelyen vannak gyártóüzemeink és feldolgozó csarnokaink. Ebből 12 található Ausztria és Németország különböző városaiban.

Telephelyeinken a munkát és a munkavégzéshez szükséges gépeket alapvetően két fő csoportra tudjuk osztani, egyrészt a betonacél meghajlítását illetve vágását segítő gépekre, másrészt pedig az oszlopgyártáshoz és a hegesztéshez szükséges gépekre.

Hogyan zajlik a betonacél-hajlítás és  vágás?

Jellemzően ezt a tevékenységet végzik azok a munkatársaink, akik szakképesítés és nyelvtudás nélkül jelentkeznek hozzánk munkára.  Természetesen előny, ha valaki már dolgozott ilyen vagy ehhez hasonló gépeken, de a legfontosabb előny és a kiválasztásnál a legfőbb döntési szempont nálunk a dolgozó hozzáállása. A gépek egyszerűen kezelhetők, megtanulásukhoz nem szükséges szakmával rendelkezni és a betanításra elégséges idő áll majd rendelkezésre, ami alatt magabiztosan el lehet sajátítani a kezelésüket.

A Facebook oldalunkon legalább annyi laikus kérdez, és szól hozzá, mint amennyi szakértő, ezért a gépekről kicsit bővebben is írunk.

A hajlító és vágógépeken belül megkülönböztetünk:

  • betonacélvágó gépet,
  • kézi hajlítógépet,
  • automatizált vágó- és hajlítógépet

A gépek kezelése jellemzően modern, érintőképernyős felületeken történik. A gépek egy-két kivételtől eltekintve magyar nyelvű menüvel rendelkeznek, német nyelv ismerete nem szükséges a kezelésükhöz. A betanítást is természetesen magyar kollégák végzik, mint ahogy itt valamennyi kolléga magyar, sok dolgozónk szinte meg sem érzi, hogy nem is otthon tölti dolgos hétköznapjait, hanem egy német városban.

Ezekkel a gépekkel dolgozzuk fel a betonacél rudakat, és készítjük el őket a különböző építkezésekre történő kiszállításra. Szintén hasonló gépeken készül a jellegzetes betonacélháló is, amit azok biztosan ismernek már, akik korábban segédkeztek nagyobb építkezéseken.

A vágógépek a betonacél szálanyagok méretre darabolását végzik – ezek a szálak akár 12-20 méter hosszúak is lehetnek, és átmérőjük is változó. A legvékonyabb 8 mm-es átmérőjű, de az akár 40 mm-es átmérővel rendelkező betonacéllal is elbánnak a gépeink. Egy-egy ilyen darabnak már komoly súlya is van.

Betonacélhuzal vágását végző kollégánk munka közben

Betonacélhuzal vágását végző kollégánk munka közben

A betonacél méretre vágását követően a munka a hajlítóasztalokon folytatódik. Itt hajlítjuk meg a kívánt formára a betonacélt – ezt az üzemvezetők mindig megmutatják, így a dolgozóknak már csak követni kell az utasításokat.

A betonvashajlítás szintén betanított munka – szaktudás nélkül is végezhető

A betonvashajlítás szintén betanított munka – szaktudás nélkül is végezhető

Automata vágó- és hajlító gépek

A teljesen automata gépek jellemzően a 8 és 16 mm-es átmérő közötti, vagyis a viszonylag vékonyabb acélrudakat dolgozzák fel, azaz vágják le és hajlítják meg a megfelelő formára.

Az automata vágó- és hajlítógép működtetését is könnyedén meg lehet tanulni – mivel a kezelőfelület magyar nyelvű.

Az automata vágó- és hajlítógép működtetését is könnyedén meg lehet tanulni – mivel a kezelőfelület magyar nyelvű.

Napi 6-10 tonna vas

Egy-egy gép naponta akár 30-40 tonna betonacél feldolgozására alkalmas, már ha a gép kezelői bírják tartani a tempót. Egy ember átlagosan napi 6-10 tonna betonacélt mozgat meg – a vasak felemelése, gépbe igazítása és leemelése bizony kemény fizikai munka, jó állóképességet és megfelelő erőnlétet igényel. Nem csoda, ha elfáradnak a munkatársaink a nap végére.

Szeretnénk ezért külön is kihangsúlyozni, hogy bár ez a munka szakképzettséget nem igényel (nyelvtudást pedig főleg nem), de csak olyanoknak ajánljuk, akik jó erőben vannak.  Azok jelentkezését várjuk, akik tudják ezt magukról, mert például már végeztek hasonló nehézségű feladatot, akár a fémfeldolgozás területén, akár az építőiparban, vagy a mezőgazdaságban. Cserébe viszont olyan fizetést kínálunk dolgozóinknak , amelyre nyelvtudás és szakképzettség nélkül itthon bizony esély sem lenne.

Ha Ön úgy érzi, hogy a fizikuma megfelelő, szeretne kimagasló fizettségért dolgozni és megbirkózna a feladattal, nézze meg aktuális állásajánlatainkat és küldje el önéletrajzát!

 

A fényképeken szereplő munkatársaink arcát személyiségi jogok miatt kitakartuk.